3 szó. Melinda & Bill. Ők egy igazi álompár, de csak akkor ha valahol meg kell jelenniük. Az utcán kézen fogva sétálnak de belül megölnék egymást. Ez volt azon a végzetes napon is. Épp egy vacsorára voltak hivatalosak, de már azon összevesztek hogy ki, mit vegyen fel. Melinda és Bill mondta a magáét, és már-már ott tartottak hogy Bill megpofozza Melindát. Végre a kocsi megérkezett, beszálltak és indultak. Mikor odaértek, kézen fogva bementek, leültek az asztalhoz és vártak. Bill ahogy ránézett Melindára, a szemével ölt. Melinda sem volt jobb, de ekkor kifakadt.
-Elegem van belőled Bill Kaulitz, mindig játszod a jófiút, belül pedig meg tudnál ölni, ahogy én is téged. Minek csináljuk ezt? Miért nem megyünk külön? Én jobba, te balra. Fejezzük be, szakítsunk.-Melinda de a végére már elsírta magát.
-Felőlem.-Bill és meghúzta a vállát
Melinda odamnet Bill elé, a szmébe nézett és pofonvágta. Fájt a fiúnak de még sem adhatta neki vissza, mert ő mégis csak lány. Az egész étterem őket nézte. Melinda fogta a cuccát, és elment. Hazaért, megfürdött, de álom nem jött a szemére. Fogta magát, felöltözött, és gondolta elmegy sétálni. Míg ő sétált Bill, az ügyfeleknek játszotta az agyát. De ekkor az étterembe, betört valaki. A férfinél volt fegyver is, de azt mondta csak akkor használja, ha valaki, "hősködik". Bill érezte hogy bajban van, de nem tett semmit. Kezdte megunni és felállt. A pasi ekkor meghúzta a ravaszt és Billre lőtt. A fiú hasába landolt a golyó, és felordított. Melinda érezte, hallotta, hogy valami baj van. Elindult az étterem felé, ahol már egy lerombolt éttermet látott. Beszaladt, de az egyik ember elkapta a karját, és azt mondta neki.
-A barátja megfog halni.-Ember és elszaladt
A lány szaladt a barátjához, de Bill már alig lélegzett. Látta Melinda könnyes arcát, azt is hogy szenved. De Melinda csak sírt, és sírt. Bill nézte a lányt akinek a könnyei az arcára hullottak. Melinda egy fájó pillantással a fiúra nézett és azt mondta neki.
-Bocsáss meg szerelmem, a sok veszek...veszekedés ellenére.... én....én...én szeretlek.-Melinda és már zokogott
-Én...én is.. tég...tége..d.-Bill és elszállt belőle az élet.
Melinda ordított egyet, és a könnyei záporoztak.
-Ne menj el Bill. Kicsim. Kérlek. Könyörgök Bill, én.. imádlak. Kicsim..-Melinda kérlelte a fiút de hiába. A fiú már nem él. Meghalt, örökre elment. A lány fel sem fogta mi történt. Mikor kiértek a mentősök, a lány még mindig a fiú kezét szorongatta.
-Engedje el hölgyem.-Szólt a mentős Melindának
-Nem. Tűnjön innen. Itt maradok vele örökre.-Melinda üvöltve
-Kérem.-Mentős, és elvitték onnan Melindát.
Neeeeeeeeeeeeeeeeeee. Neeeeeeem. Eresszenek.-Melinda üvöltve
A temetésen, Melinda állt az első sorba, és csak azt kérdezte mgától hogy: Miért??? Miért???
A lány úgy érezte ő a hibás. De nem ő volt, hisz nem ő ölte meg. Mikor vége lett a temetésnek, a lány még mindig a sírkő előtt állt, és sírt. A fiút akit annyira szeretett, még ha ezt veszekedéssel is tudatta Billnek. Már elment örökre. A lánynak a telefonjába van egy kép amin ők vannak. A lány ezt örökké megőrzi, és ha lesz egy másik barátja, majd meggmutatja neki, hogy egykor vele, volt ilyen boldog, mint most.
Mindig csak veszekedés!
2008.12.22. 15:24 Tündérke♥
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.