Nehezen nyitod ki reggel fáradt szemeidet. Egész este nem aludtál. Nem tudtál aludni, a gondok és a depresszió miatt ami jelenleg lejátszódik benned. Hogy történhetett ez veled? Egy hónapja még csillogtál a boldogságtól, de pár napja megváltozott minden! Akit szerettél eltűnt, magadra hagyott, nincs többé, vagyis csak számodra szűnt meg létezni. A barátaid cserbenhagytak, és a családod … heh, mintha nem is lennél családtag. Minden megváltozott körülötted, mély ponton vagy, mintha nem léteznél. Fáradtan felkelsz ágyadból, és észreveszed hogy 7 óra elmúlt. Az iskolapad nem vár meg…! Hirtelen betör apád az ajtódon.

- Neked nincs iskola? – kérdezte ridegen.

- De van. Elaludtam. – mondtad de rá se néztél.

- Csődtömeg vagy, már az iskolába se tudsz pontosan bemenni. Szégyen hogy ilyen gyerekem van. – mondta majd kiviharzott.

Erre nem tudtál semmit reagálni, sokat bántottak már az elmúlt időszakban. Már a lelkedben sem szeretetet, sem haragot nem éreztél. Tudtad, hogy a szüleiddel azon van a konfliktus hogy kiderült dohányzol. Nem tűrték és óriásit csalódtak benned. Elkészültél és indultál volna el de az ajtóból vissza szóltál.

- Ne várjatok haza egyhamar. – mondtad és már indultál volna de apád vissza kiáltott.

- Miért hova mész? – kérdezte.

- Semmi közöd hozzá, nem leszek itthon és kész. – mondtad idegesen.

- Ki vagy te hogy így beszélsz? Már nem számítasz a lányomnak. Kitagadlak.

- Tudod mit? Nem is tartom magam a lányodnak. – mondtad idegesen majd becsaptad magad mögött az ajtót. Leértél a ház elé és rágyújtottál. Gyomorideggel ballagtál el az iskoláig, utálod az osztályod, azok a barátaid hagytak cserben, semmi kedved látni őket. Szemét hazugok. Beléptél az osztályterembe, és minden szem rád szegeződött. A leghátsó padba levetetted magad, és csendben ültél tovább. A karodon feltoltad a hosszú pulcsidat mert meleged volt. Ekkor kirajzolódtak azok a kicsi mély vágások amiket magadnak csináltál, dühből és fájdalomból. Bejött a tanár, mire te az mp3 lejátszód fülhallgatóját a füledbe dugtad és lefeküdtél a padra mint ahogy szoktál. Ekkor hallottad, hogy valaki kopog az osztály ajtaján, és felfigyeltél rá. Ő volt az, aki magadra hagyott, otthagyott egy másik csaj miatt. A legrosszabb hogy ő is hátul ült a melletted lévő padsorban. Nem bírtál ránézni, annyira fájt az a sok közös emlék, míg ő, ő nem is szomorkodik. Boldogan megy a haverjaival discorol discora és sorra szedi fel a csajokat. Pedig ő nem ilyen volt. Ő romantikus volt, aki mindent megtett volna érted, ahogy te is érte. Kereken egy évesek voltatok azon a napon amikor közölte hogy ő szabad akar lenni, és ezért elhagy. Nem tudod feldolgozni azt a napot. Nagy nehezen vége lett a sulinak, az utolsó óráról is kicsengettek. Úgy döntöttél hogy most haza mész iskola után, hogy hátha rendbe jön a kapcsolat a szülőkkel, ha úgy viselkedsz ahogy ők akarják. Mikor haza értél bementél a konyhába mosolyogva. Anyád és apád ült az asztalnál.

- Sziasztok. – mondtad mosolyogva.

- Cső. – mondták kórusban.

- Mi ez a vigyor? – kérdezte anyád ridegen.

- Csak örülök hogy látlak titeket. – mondtad, de ez nem szívből jött.

- Nem kell nyalni. Felesleges. – mondta anyád és nem törődött ezek után veled. Téged ismét elkapott a sírógörcs, kiszaladtál az előszobába, a kocsi kulcsokat lekaptad a falról és rohantál le a kocsihoz. Szüleidet nem érdekelte, mivel nem tudták hogy el akarod vinni a kocsit. Beültél a kocsiba majd gázt adtál. Megvolt a jogosítványod, de nem volt nálad. Csak sírtál és vezettél. A könny teljesen ellepte a szemed, eleged volt, nem tudtad hogy mit csinálj. Úgy döntöttél hogy elmész a 40 emeletes házhoz. Ez a ház arról híres hogy itt szokott történi a legtöbb öngyilkosság. Te sem gondoltál másra, csak arra hogy leugorj végre. Csak mentél és mentél, a kocsival egyre gyorsabban. Lefékeztél a ház előtt, kipattantál a kocsiból és felmentél a ház tetejére. Felálltál a háztető párkányra, a hajadat meglegyintette a szél. Ott áltál és gondolkodtál az eddigi életeden, hogy semmi értelme nem volt, valójában semmi célt nem értél el. Előkaptad a telefonod a zsebedből és írtál egy sms-t neki…sírva bepötyögtél pár szót a telefonodba és elküldted. „Örökké szeretni foglak! Ui.:

Und halt Dich das auch nicht zurück.
Dann spring ich für Dich.”

A könnyeid végigfolytak az arcodon. Nem tudtál mit tenni, ugornod kell. Sajnos még gyáva voltál megtenni, kellett erőt gyűjtened. Bill mikor megkapta ezt az sms-t rögtön tudta hogy hol vagy és mire készülsz. Azóta bűntudata van mióta szakított veled, hisz még mindig szeret. Rögtön felugrott az ágyáról, felkapta a kocsi kulcsot és ment egyenesen a 40 emeletes házhoz. Tudta hogy ott leszel, ez egyértelmű volt számára. Mikor oda ért rögtön felment a ház tetejére. Próbálta az ajtót kinyitni, de nem sikerült neki, mivel kulcsra zártad. Tudtad hogy ő az. Bill próbálta az ajtót betörni. Az 5. nekifutásnak az ajtó kivágódott és ott állt ő. Te könnyes szemekkel hátra fordultál, és a szemébe néztél. Elindult feléd, te a kezeddel intettél hogy ez felesleges. 2 méterre ált tőled, te még mindig a párkányon álltál, és félig a halál küszöbén. Te ellőre fordultál és épp ugrani akartál amikor valamit meghallottál. Bill halkan elkezdett énekelni.

„Ich schrei in die Nacht für Dich,
Lass mich nicht I'm Stich,
Spring nicht.
Die Lichter fangen Dich nicht,
Sie betrügen Dich.
Spring nicht.
Erinner Dich,
An Dich und mich.
Die Welt da unten zählt nicht,
Bitte spring nicht.”

Ahogy ezt végig énekelte, te mégjobban sírtál, tudtad hogy ha nem ugrasz le akkor sem kapod már vissza. És ezt ő is tudta. Most te idéztél pár ismerős sort…

„Die Welt da unten zählt nicht,
Bitte spring nicht.
Spring nicht.
Und halt Dich das auch nicht zurück.
Dann spring ich für Dich.”

Miután elénekelted megszólaltál.

- Szeretlek örökre. – mondtad majd levetetted magad a ház tetejéről.

- Neeee, ordított utánad Bill, de már nem tehetett semmit. Látta ahogy földet értél. Átélte ő is azt a pillanatot mikor lecsapódtál és minden csontod össze tört és te vérben fagyva feküdtél. Ekkor Billnek úgy tört darabokra a szíve mint a te csontjaid mikor földet értél. Felállt ő is a háztető párkányára, és ismét suttogott maga elé pár ismerős sort, amit nemrég még te suttogtál.

„Die Welt da unten zählt nicht,
Bitte spring nicht.
Spring nicht.
Und halt Dich das auch nicht zurück.
Dann spring ich für Dich.”

 Ez után, fogta magát és ő is leugrott, az össze fájdalommal és gyötrődéssel a lelkében. A Berlin utcáin teljes csend honolt. Egy szirénázó rohammentő zavarta meg a város csendjét. De nem tehettek semmit. Mind2en vérbe fagyva feküdtetek egymás mellett. A temetés lezajlott, egymás mellé kerültetek a temetőben. A szüleid akkor jöttek rá igazán hogy elveszítettek téged. Teljesen összetörtek lelkileg, de ekkor már késő volt a bocsánatkérés. Bill szülei össze omlottak teljesen, ahogy a bátyja Tom is. Eltelt egy év, a hozzá tartozók feldolgozták az eseményeket. A szobád érintetlenül áll, még tavaly óta. Ma van a halálotok első éves évfordulója. Anyád a szobádban van és sír. A szobád falán van egy kép, egy kép, amin ketten vagytok Billel, de nem mosolyogtok. Hirtelen ez a kép leesik a falról, az ágyadra. Anyád nagyon megijed, és megfogja a képet, majd ránéz, és megdöbbenve látja hogy mind2en ezen a képen szélesen és teljesen vidáman mosolyogtok egymásra, mint egy igazi szerelmes pár akik örökké szeretik egymást még a halálon túl is. Ami tényleg így van, odafent ismét az a gyönyörű és boldog pár vagytok akik még másfél évvel ezelőtt voltatok. Teljes szerelemben, és bizalomban, és soha nem veszítitek el többé egymást.
 

nagyonszép