Ajánlom ezt a számot: L.L. Junior: Nem búcsúztál el
Egy pénteki napon, kezdődött minden. Én és a barátom Tomi, sétáltunk a hűvös utcákon. Beétrtünk egy discoba, és nagyon jól éreztük magunkat... Este nála aludtam, és reggel elindultam haza. Nagyon boldog voltam hogy ott maradhatdtam vele. Lassan lépdeltem hazafelé, és közben azon gondolkodtam hogy mikor leszünk 1 évesek Tomival. Hazaértem és anya fogadott karba tett kézzel
-Hol voltál kisasszony?.-Kérdezte dühösen
-Tegnap discoba voltam Tomival, és aztán nála aludtam.
-És én megengedtem?.-Any kiabálva
-Nem érdekel, szeretem Tomit.-Már én is üvöltve
-Annyira aggódtam érted, és most menj a szobádba, nem találkozol Tomival 2 hétig.
-Utállak.-Vágtam a fejéhez és felszaladtam
-Majd én megkeresm ezt a Tomit.-Kiabált utána
-Neeeeee.-Én
-Dehogynem.-Anyu üvöltve és elment
Beszállt a kocsijába, és 120-al elhajtott.. Az eső esett, de ő hajthatatlan volt.. Csak ment, egyre jobban nyomta a gázt.. Már 160-nál járt mikor megcsúszott a gumi a vizes úton és felborult a kocsival.. Én a szobámban sírtam anyu miatt, és Tomi miatt is... Egyszercsak megszólalt a telefon.. Remegő lábakkal mentem a telefonhoz, és egy ismeretlen hang megszólalt...
-Maga Zoé lány? Bea?.-Valaki
-Igen, én vagyok.-Mondtam remegő hangon
-Jöjjön, kérem (találj ki vmi utcát) a sarkára.. A kanyarban felborult a kocsival... És sajnálom de nem élte túl..
Nem tudtam megszólalni, csak a sípoló telefont hallgattam, hívta volna Tomit, de nem volt bennem erő.. Először fel sem fogtam hogy mi történt.. Azonnal kocsiba, ültem, és elindultam oda ahova az a valaki mondta.. Mikor odaértem, láttam akocsit, és anyát a mentőben.. Szaladtam oda hozzá, és hideg kezét szorítottam... -Ne.. Ne kérlek ne.. Nem utállak. Nem is utáltalak.. Kérlek ne hagyj itt.-Sírtam anyunak.. Ő már nem válaszolt, hanem feküdt meredten a mentő kocsiban... Nem akartam elhinni, hogy vége.. Amikor veszekedtünk, mikor kimondtam hogy utállak a szívembe egy erős fájdalom hasított.. Annyira szúrt azt hittem meghalok.. A temetésen csak zokogtam és meredten bámultam a fehér sírkövet.. Amin már csak koszorú volt.. Vége lett a temetésnek, s én ott maradtam .. A fehér sírkőre borultam és sírtam...Hisz nem tehettem mást.. Magamtól mindig azt kérdeztem magamtól
-Miért? Még kicsi vagyok? Anyuu.. Ne hagyj el.-Én
Sajnos választ nem kaptam... Elaludtam a sírkövén, és reggel azt hittem megfagyok... Elindultam hazafelé, és senki nem fogadott, se vidáman se dühösen.. A csendes ház, és csak én vagyok itt... Miért anyu?? Én nem is utállak, csak vicceltem... Kérlek gyere vissza.. Kérlek........
És ez is saját... :(
